Hírek

Stafétaváltás az Innoskartnál | Klasztermenedzseri üdvözlet

Ahogy arról már több fórumon értesülhettek klasztertagjaink, márciustól Szaplonczay Orsolya Brüsszelben talált új kihívást magának és Keresztúri Zsolt vette át tőle a stafétát mint klasztermenedzser. Orsinak sok sikert kívánunk! Tudjuk, hogy továbbra is követni és támogatni fogja az Innoskart fejlődését.

Klasztermenedzseri nyílt levél tagjainkhoz:

Kedves Klasztertagok!

Keresztúri Zsolt vagyok, az Innoskart új klasztermenedzsere. Szeretnék bemutatkozni azoknak a tagjainknak, akikkel még nem találkoztam. Kérlek, engedjétek meg, hogy tegeződjünk.

Magamról röviden: Szakmai pályafutásom jelentős részében befektetés-ösztönzéssel, nemzetközi (főleg holland-magyar) üzletfejlesztéssel foglalkoztam. Nem ismeretlen számomra a klasztervilág sem, 2013-ban vettem át az Omnipack Csomagolástechnikai Klaszter menedzselését. Nemzetközi kapcsolatrendszeremben nagy az átfedés Orsiéval, a magyar klaszterek együttműködésében is közösen tevékenykedünk évek óta. Feleségemmel három gyereket nevelünk, hobbim az utazás és a földrajz.  

Az, hogy az Innoskart élenjáró szereplője a hazai és nemzetközi klasztertársadalomnak, számomra egyszerre hatalmas kihívás, ugyanakkor nagy lehetőség is. Azon fogok dolgozni, hogy klasztertagjainkat továbbra is minél nagyobb mértékben bevonjunk a klaszter életébe, a hazai és nemzetközi pályázati együttműködésekbe és hogy kollégáimmal a már meglévők erősítése mellett új Innoskart szolgáltatások kiépítésével segítsem tagvállalkozásainkat.  

Mindehhez a ti támogatásotokat is kérem. Szeretnék mielőbb találkozni minden Innoskart cégvezetővel, amire alkalmas lehet egy személyes jelenléttel tervezett májusi klasztergyűlés, de természetesen örömmel keresek fel mindenkit, aki szívesen beszélgetne velem az Innoskart támogatásával elérhető célokról és lehetőségekről. Kérem, jelezzétek, amennyiben szeretnétek-e egy ilyen találkozót és egyeztetünk időpontot. Köszönöm. 

Mindennapi munkám során továbbra is építeni szeretnék Nóra és Bianka munkájára, akik mellett két új csapattagunk hoz lendületet a menedzsmentbe: Tóth-Maródi Klára a nemzetközi pályázatok pénzügyi menedzsmentjét fogja végezni, többéves hasonló jellegű tapasztalatára építve, amíg Szilágyi Andrea kommunikációs asszisztensként segíti ezentúl az Innoskartot.

 Sok közös sikert kívánok mindnyájunknak. 

Üdvözlettel: 

            Zsolt

Galéria: